A következő sorokban olyan információkat szeretnék megosztani veled, amelyek segítséget nyújtanak Neked a gördülékeny együttműködésünkhöz, hogy a jövőben minden a legnagyobb egyetértésben működhessen közöttünk. Köszönöm szépen, hogy tiszteletben tartod és hozzájárulsz a nyugodt, minőségi munkavégzésemhez!

2022. Januártól nálam is, mint oly sok helyen már bevezetésre került a készenléti díj, ami a 24 órán belüli lemondások esetén fizetendő! Az időpont lefoglalásával és a szolgáltatások igénybevételével automatikusan elfogadod ezen feltételeimet, el nem olvasása sajnos nem mentesít alóla.

Szépségipari szakemberként minden nap emberekkel foglalkozom. A jó emberi kapcsolatokhoz elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet és a bizalom. Szerencsére legtöbbünk tisztában van az általános illemszabályokkal, ennek ellenére sajnos sokszor szembesültem már azzal, hogy nem minden vendég tartja tiszteletben az időmet és a megélhetésemet. Pedig én minden kedves vendégem számára maximális odafigyelést és törődést szeretnék biztosítani. Mindig arra törekszem, hogy a vendégeimet időben tudjam fogadni a megbeszélt időpontban.

Ehhez kérném szépen a Te segítségedet is:

Kérlek, hogy érkezz pontosan, ha látod, hogy késni fogsz kérlek szépen, hogy üzenetben értesíts! Ha késel kellemetlen helyzetbe kerülhetek én is és az utánad érkező vendégeim is. Ezért a késésed idejét kénytelen leszek levonni a számodra fenntartott kezelés idejéből, esetleg nem fogok tudni valamit megcsinálni azokból, amiket kértél. Nagyobb mértékű késés esetén esetleg új időpont megbeszélése lesz szükséges. Ez utóbbi esetben is él a 100%-os készenléti díj felszámítása, amit a helyszínen készpénzzel vagy helybeni utalással kérlek majd rendezni.

A telefont csak ritkán tudom felvenni, az üzenetekre előbb tudok válaszolni, de mindig mindenkit visszahívok, amint lehetséges. Ha sürgős kérlek szépen inkább küldj üzenetet vagy foglalj online időpontot.

A hétvége nálam is a családomé, nem dolgozom, ezért telefonos bejelentkezés ilyenkor nem lehetséges, írj üzenetet kérlek vagy foglalj online időpontot.

Imádom a kutyusokat, viszont a megfelelő higiénia megtartása érdekében kérlek ne hozd magaddal őt, sajnos így nem tudlak fogadni.

Fizetés készpénzzel és helybeni utalással lehetséges.

Fenntartom a jogot magamnak, hogy megtagadhatom a szolgáltatást bárkitől nem megfelelő magatartás, betegség, irreális elvárás vagy egyéb okok miatt.

Készenléti díj/lemondási feltételeim

Ha valami miatt mégsem lesz megfelelő számodra a már lefoglalt időpont semmi gond, teljesen megértem csak kérlek, hogy időben! – nem egy órával előbb – jelezd felém az elérhetőségeim bármelyikén! Tiszteljük meg kérlek egymást is és a vendégeimet is azzal, hogy megbecsüljük egymás idejét. Minden nem igénybe vett időpont nekem bevétel kiesés, egy másik vendégem pedig nem tud szépülni emiatt

Időpontot módosíttatni vagy lemondani 48 órán belül van lehetőséged teljesen díjmentesen és minden probléma nélkül, megköszönöm Neked, hiszen így nekem is lesz lehetőségem másnak odaadni.

Nem a szalonban lakom, ezért kérlek vedd figyelembe, hogy ha a 11 órai kezdésre kértél időpontot és egy órával előbb szólsz nekem én már rég úton vagyok, hogy Téged megszépíthesselek, és akár további órákat kell üresen ülnöm. Megkérlek, hogy írj üzenetet akár reggel 6-kor is, így ha látom nem indulok el otthonról

MIVEL A SAJÁT IDŐMET UGYANÚGY SZERETEM MEGBECSÜLNI, AHOGY A TIÉDET, EZÉRT A 24 ÓRÁVAL ELŐTTI LEMONDÁS ESETÉN AZ IGÉNYBE VENNI KÍVÁNT SZOLGÁLTATÁS 50%-ÁT, AZ ELŐTTE LÉVŐ NAPON 18 ÓRA UTÁN TÖRTÉNŐ LEMONDÁS ESETÉN PEDIG A 100%-ÁT, MINT KÉSZENLÉTI DÍJAT KÉNYTELEN LESZEK FELSZÁMOLNI, AMIT A KÖVETKEZŐ SZEMÉLYES MEGJELENÉS ALKALMÁVAL VAGY ELŐRE UTALÁSSAL KÉRLEK MAJD RENDEZNI.

Kérlek szépen, hogy vigyázzunk egymásra és betegség esetén időben kérj új időpontot, amennyiben mégis betegen érkezel megtagadhatom a szolgáltatás elvégzését.

Karácsonyi időszakban, azaz egész decemberben, ami mindenki számára a legforgalmasabb hónap az évben, és nagyon sokan szeretnének megszépülni erre a csodás ünnepre, kénytelen leszek a 24 órán belül történő lemondás esetén az igénybe venni kívánt szolgáltatás teljes árának megfizetésére kérni Téged, amit a következő személyes megjelenés alkalmával vagy előre utalással kérlek szépen majd rendezni.

Amennyiben az én részemről hiúsul meg a szolgáltatás kárpótolni foglak ígérem.

Megértésedet és együttműködésedet hálásan köszönöm!

Ehhez kérném szépen a Te segítségedet is